2. rész

A Termék II.

Folytassuk tehát kalandozásunkat a Termék – vagyis a fanfiction – világában!

Amint sikerült kitalálni egy érdekes cselekményt, belevághatunk történetünk megírásába. Amennyiben azonban úgy érezzük, hogy a cselekmény működését biztosítandó kutatómunkát kell végeznünk, akkor ezt még azelőtt tegyük meg, hogy bármit is elkezdünk írni!

Ha történetünkben görög mitológiát szeretnénk szerepeltetni, akkor keressünk rá az interneten, és fontos, hogy megbízható forrást találjunk: lehetőleg ne a Herkules és Xena sorozatokból szerzett kétes "ismeretekre" támaszkodjunk, hanem használjuk inkább a Wikipediát!

Az olvasók mindig értékelik, ha a fanfiction mögött alapos kutatómunka áll, azt pedig még inkább, ha ők maguk is tanulhatnak a történetből. Ha megfelelő kutatómunkát végeztünk, akár olyan visszajelzéseket is kaphatunk olvasóinktól, amelyekben izgatottan mesélik, mennyire sikerült meglepniük tanáraikat kiváló görög mitológia tudásukkal, és mindezt a fanfictionnek köszönhetik!

A következő alapvető dolog, amelynek figyelmet kell szentelnünk, a karakterizáció.

A legfontosabb az, hogy igyekezzünk fanficünkben minél inkább megtartani egy létező szereplő személyiségét. Sose csináljunk például Hermione Grangerből repedtsarkút, aki egyszerre hentereg Pitonnal és Malfoyjal, helyette inkább lassan, fokozatosan alakítsuk az érzelmeit Draco – vagy akár Piton – iránt! Voldemortot még egy humoros fanfictionben se kényszerítsük rózsaszínű tütü viselésére a halálfalóbálon, ellenben felöltöztethetjük Palpatine császár kosztümbe, ha a sötét nagyúr sötét humorát szeretnénk kihangsúlyozni.

Ne feledjük, az olvasók elvárják, hogy úgy lássák viszont a számukra kedves szereplőket, ahogyan a könyvből/filmből megismerték és megszerették őket!

Különösen óvatosan kell bánnunk a saját szereplőkkel, akiket mi magunk találunk ki. Egyáltalán nem könnyű feladat olyan saját karaktert alkotni, akit az olvasók kedvelni fognak. Sőt, ez talán a fanfiction-írás egyik legnehezebb pontja, ugyanis hiába érdekes és eredeti a saját karakterünk, az olvasók hajlamosak lesznek Mary Sue-val (vagy Mary Sue férfi megfelelőjével, Gary Stu-val) azonosítani őt. Ezt mindenképpen el kell kerülnünk, hiszen kevés olyan dolog van, amely annál többet ronthat fanficünk jó hírén, mintha az egyik fontos szereplőt Mary Sue-nak kiáltják ki az olvasók.

Feltételezem, hogy az átlag fanficírónak és –olvasónak nem szükséges bemutatnom Mary Sue-t, de azok kedvéért megteszem, akik esetleg mégsem ismerik ezt a fogalmat.

Mary Sue az a női szereplő, akit a fanfiction írója általában saját magáról mintáz, és aki gyönyörű, okos, szexis, egyszerűen tökéletes, ráadásul szinte biztos, hogy őt választja magának a történet férfi főhőse. Mary Sue egy idegesítő klisé, és a tizenkét-tizenhárom éves női olvasókat leszámítva mindenki más megveti és messziről elkerüli az olyan történeteket, amelyekben Mary Sue szerepel.

Nos, hogyan mehetünk biztosra, hogy ne írjunk Mary Sue-t? A válasz egyszerű: ne tegyük saját női szereplőnket tökéletessé. Lehet az illető hölgy csinos, de ne legyen túlságosan az. Lehet okos, de ne legyen zseniális. Ami pedig a legfontosabb: sose legyen egyszerre nagyon csinos és nagyon okos, ez ugyanis azonnali "vissza" gomb-nyomásra készteti a nyájas olvasót. Tehát saját karaktereink legyenek esendő emberek!

Ami szintén elengedhetetlen egy népszerű fanfichez: saját karakterünk ne jöjjön össze az eredeti főszereplővel! Semmi sem taszítja jobban az olvasót, mint az, ha Harry Potter fülig szerelmes lesz Draco Malfoy eddig ismeretlen, tökéletes húgocskájába! Megfigyeltük már, hogy az olyan történetek, amelynek a tartalom-összefoglalójában az szerepel, hogy "Harry/saját karakter" vagy "Anakin/saját karakter", alig kapnak visszajelzéseket? Ez nem véletlen. Az olvasót egyszerűen nem érdeklik az efféle történetek. Azt általában nem nehezményezi az olvasó, ha egy eredeti mellékszereplő összejön az általunk kitalált saját szereplővel, de a történet főhőse sose tegye ezt, vagy a Termék egy csapásra népszerűtlen lesz a vevők körében. Amennyiben nagy tömegnek szeretnénk eladni a Termékünket, akkor hagyatkozzunk az alapvető párosításokra: Harry/Ginny, Ron/Hermione, Anakin/Padmé, Edward/Bella (vagy slash-rajongók számára: Harry/Draco, Anakin/Obi-Van).

Most talán van, akiben felmerül a kérdés: "Ági, azt írtad a cikksorozat első részében, hogy legyünk eléggé bátrak újítani! Akkor most mi ez a hülyeség arról, hogy csakis népszerű párosításokat írjunk, amit már sokan mások megírtak előttünk?" Egyszerű a válasz: attól még, hogy népszerű, jól bevált párosítást alkalmazunk, a történetünk néhány érdekes csavarnak köszönhetően mégis lehet tökéletesen egyedi.

A saját karakter említésével a párosítások témakörét is érintettük. Ennél mélyebben nem szeretnék ebbe belemenni, mivel a párosítás a fanfiction azon aspektusa, amellyel kapcsolatban aligha tudok tanácsot adni (leszámítva az általános megállapítást, hogy a főszereplő/saját szereplő összehozása nem szerencsés). A párosítás olyan dolog, amelyben a fanficírók általában nem hajlandók senki tanácsát sem megfogadni, és úgy vélem, nem az én feladatom e téren bárkit is bármiről meggyőzni. Amikor párosítást választunk a fanficünk számára, legjobb, ha a szívünkre hallgatunk, és írjunk arról a két karakterről, akiket igazán szeretnénk együtt látni! Ha a történet cselekménye és karakterizációja kivételesen jó, valószínűleg sikerül megszerettetnünk az olvasóval, még akkor is, ha alapjában véve nem szimpatizál az általunk választott párosítással.

Most pedig ideje néhány technikai kérdéssel is foglalkoznunk: milyen hosszú legyen egy fejezet, és mennyire legyen részletes?

Nos, véleményem szerint az ideális fejezethossz egy fanfiction esetében 3-15 oldal Wordben, Times New Roman 12-es betűtípussal és szimpla sorközzel számolva. Ha 3 oldalnál rövidebb egy fejezet, akkor túl rövid, és alig lehet fejezetnek tekinteni. Ellenben ha 15 oldalnál hosszabb, előfordulhat, hogy az olvasó unni kezdi. Én személy szerint maximum 20 oldalas fanfic-fejezeteket vagyok képes egy ültő helyemben elolvasni. Ha már ennél hosszabb egy fejezet, néha arra kényszerülök, hogy lementsem, és több részletben olvassam el, amiből az következik, hogy szinte biztosan nem fogok véleményt küldeni az írónak. Ha képes vagyok egyszerre elolvasni egy fejezetet, nagyobb valószínűséggel fogom véleményezni, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. A tanácsom tehát, hogy a fejezeteink elég hosszúak legyenek ahhoz, hogy az olvasó úgy érezze: egyáltalán érdemes rá kritikát küldeni, de elég rövidek ahhoz, hogy az olvasó egy ültő helyében el tudja és el is akarja olvasni.

A részletezettségre ugyanaz igaz, mint a fejezethosszra: találjuk meg az arany középutat! Ne írjunk csupán dialógusokból álló történetet – mindenképpen illesszünk leíró sorokat is a dialógus-részletek közé, pl. a karakterek arckifejezésének, hanglejtésének vagy testtartásának jellemzésére. Az sem árt, ha a környezetet is leírjuk röviden, hogy megteremtsük a megfelelő hangulatot, de ezt se vigyük túlzásba, különben az olvasó hajlamos lesz átugrani a leíró részeinket. Senkit sem érdekel, hogyan nő a fű, különösen nem hosszú bekezdéseken keresztül.

Talán az egyetlen fandom, amelyben elfogadható a hosszas leírások alkalmazása, a Gyűrűk Ura, hiszen maga Tolkien is a részletes – néha túl részletes – leírások híve. Más fandomokban azonban ez kerülendő, ha nem akarjuk, hogy a nyájas olvasó elaludjon, és lefejelje a monitort.

A nyelvtan és a helyesírás a Termék rendkívül fontos összetevői. Mindegy, milyen ötletes a cselekmény, mennyire pontos a karakterizáció, ha a helyesírás csapnivaló, az olvasó nagyon hamar ott fogja hagyni a történetet. A rossz helyesírás azt a benyomást kelti, hogy az író túl lusta ahhoz, hogy használja a helyesírás-ellenőrzőt. A Microsoft azért építette bele a Word nevű "csodába" ezt a funkciót, hogy segítsen vele – hát hagyjuk is, hogy segítsen! Igaz, a Word helyesírás-ellenőrzője sem tévedhetetlen – pl. a "kényszerítette" szót mindig pirossal aláhúzza, mintha ilyen szó nem is létezne –, de az esetek többségében valóban azokat a szavakat húzza alá pirossal, amelyeket elgépeltünk. Jól tesszük tehát, ha a Word által pirossal aláhúzott szavakat alaposan megvizsgáljuk, hátha tényleg kimaradt egy betű, esetleg eggyel több van a kelleténél. Ha pedig továbbra is kételkedünk, még mindig ott van a jó öreg helyesírási szótár.

Amennyiben történetünket nem az anyanyelvünkön írjuk, fontos, hogy szerezzünk egy anyanyelvi bétát, aki ellenőrzi számunkra a fanficet nyelvtani szempontból, és kijavítja a hibáinkat. Ezzel nyelvtudásunk is csiszolódik, és az idő előrehaladtával egyre kevesebb és kevesebb hibánk lesz.

A Termék részletezésénél utolsó elem, amelyre szeretnék kitérni, a függővég (cliffhanger).

Nem mindegy ugyanis, hogy érnek véget a fejezeteink. Lehet minden egyes fejezet remekül megírva, ha a befejezése "béna", az egész nem ér semmit. A "béna” fejezetvégeket mindenképpen próbáljuk meg elkerülni! Igyekezzünk vagy egy humoros mondattal befejezni a fejezeteinket, vagy pedig használjuk fel írói eszköztárunk leggonoszabb fegyverét: a függővéget. Nem árt, ha a történetünknek legalább minden harmadik fejezete függővéggel ér véget, hiszen ez csak még jobban felcsigázza az olvasó érdeklődését, és hajlamossá teszi arra, hogy még akkor is írásos véleményben követelje a következő fejezetet, ha egyébként máskor nem szokott véleményt írni. A függővég abban is segít, hogy az olvasó könnyebben megjegyezze, hogyan is ért véget az előző fejezet. Ha történetesen egy "béna" fejezetvéggel kerül szembe, gyakran megesik, hogy a következő fejezet elején eltöpreng: mi is történt eddig? Ha azonban az egyik főszereplő látszat-halálával ért véget az előző fejezet, azt az olvasó biztosan nem fogja elfelejteni.

O

A következő részben a marketing következő két "P”-jével, az árral (price) és az elosztási csatornával (place) fogunk foglalkozni.