A fanfiction marketingje

cikksorozat

1. rész

A Termék

Annyit szeretnék megemlíteni elöljáróban, hogy ezt a cikksorozatot eredetileg 2006-ban, angolul írtam, egy Artemis Fowl rajongói oldal, az Orion Awards felkérésére. Azóta eltelt csaknem öt év, de a megállapításaim még most is ugyanannyira érvényesek, mint annak idején. Egyetlen aprócska eltérés van az akkori és a mostani szemléletem között: azóta rájöttem, hogy a cikksorozatomban tett megállapítások elsősorban a nagyobb méretű fandomokra igazak, az egészen kicsikre (amelyekben alig 50-60 fanfiction létezik világ- és internetszerte), már nehezebben húzható rá az általam felvázolt sablon. Ezért is hangsúlyozom: a cikkemben az igen népszerű, több száz, több ezer, vagy akár több százezer fanfickel büszkélkedő fandomokról beszélek.

Mivel a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán Public Relationst tanultam, majd pedig a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán szolgáltatásmenedzsmentet, egy közgazdász szemszögéből közelítem meg a fanfiction jelenségét és világítok rá arra, hogy hogyan írhatunk sikeres fanficet.

Még annyit szeretnék megemlíteni, hogy a 2006-os észrevételeimhez idén, 2011-ben itt-ott hozzáfűztem néhány apróságot, amelyek aktuálisabbá teszik a cikksorozatot. Remélem, mindenki hasznosnak és informatívnak fogja találni!

O

Minden marketing kurzus alapja a marketing-mix, az úgynevezett "McCarthy-féle 4P". Ez a 4P a "product" (termék), "price" (ár), "place" (hely, elosztási csatorna), valamint "promotion" (népszerűsítés) szavakból áll össze. Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a fanfiction világában, figyelembe kell vennie a 4P-t.

Két cikket is szentelek a legfontosabb P-nek, a Terméknek.

A fanfictionben a Termék maga a történet, ezt kell eladnunk a fogyasztónak, vagyis az olvasónak.

Ahhoz, hogy megtudjuk, az átlagember mit talál olvasásra érdemes fanfictionnek, körül kell néznünk a piacon, tehát barangolnunk kell egy kicsit a már létező fanficek között. Figyeljük meg, hogy mely témák a lerágott csontok, és írjunk olyasmit, amely kellő mértékben különbözik ezektől! Írjunk valami különlegeset olyan témában, amellyel előttünk még senki sem próbálkozott!

Vegyünk erre egy példát! 2006-ban, a cikksorozatom megírásakor néhány röpke hónapig Superman visszatér rajongó voltam, és a fanfiction.net Superman szekciójába feltöltött történeteknek legalább az egynegyedét elolvastam (ez akkor nagyjából 400 történetből álló fandom volt, tehát olvastam kb. 100 Superman fanficet). Eleinte repesett a szívem az örömtől, akárhányszor olyan fanficre bukkantam, amelyben Lois végre rájött, hogy kicsoda is Clark, és még boldogabb voltam, amikor a történetekben Lois vőlegénye, Richard udvariasan félreállt, miután felfedezte, hogy a Loisszal közös fiának valójában nem is ő az apja, hanem Clark. Eleinte valóban csodálatos érzés volt ilyen sztorikat olvasni. Eleinte. De az első nyolc-tíz hasonló történet után már kezdtem kicsit ráunni, és amikor már az ötvenedik ilyenre bukkantam, elegem lett. Rádöbbentem, hogy a fanfiction.net Superman szekciójában szinte minden történet ugyanarról szól, és bizony erősen keverni kezdtem, hogy melyik történetben tudja már Lois, hogy kicsoda Clark, és melyikben nem. Miért? Mert egyik fanfic sem volt eléggé egyedi ahhoz, hogy meg tudjam különböztetni a többi "tucatterméktől".

Ezzel el is érkeztünk a fanfiction-írás egyik alapszabályához: NE KÉSZÍTS TUCATTERMÉKET, mert akkor a történeted vagy simán csak átlagos lesz, vagy egyenesen felejthető!

Ha az ember azt szeretné, hogy a fanficjére még évek múlva is emlékezzenek az olvasók, és nosztalgiázva emlegessék, akkor kénytelen valami újjal előrukkolni. Kénytelen olyan cselekményt kitalálni, amely szokatlan, újszerű, egyszerűen más. Fanficíróként ne féljünk másnak lenni és máshogy írni, mint a többiek! Ne féljünk sokkolni az olvasót! Az a célunk, hogy az olvasó emlékezzen a cselekményre, és ne keverje össze más történetek cselekményével, ehhez pedig az szükséges, hogy valami egyedit alkossunk!

Igen, a cselekmény rendkívül fontos. Azt mondhatnánk, hogy a Termék 70%-át a cselekmény adja. Ezért hát időt kell szentelnünk a cselekmény kialakításának, át kell gondolnunk, ha kell, újra és újra és újra, hogy biztosak lehessünk: működni fog!

Amennyiben egy fanfiction író nem teljesen biztos benne, hogy hova is akarja vezetni a cselekményt, hogy hova akar kilyukadni a történet végére, akkor adok egy jó tanácsot: ne kezdje addig feltölteni a történetet egyetlen fanfiction oldalra sem, amíg be nem fejezte a megírását! Így elkerülheti azt, hogy belezavarodjon a cselekmény bonyolításába, és azt is, hogy a szegény olvasóknak hetekig, akár hónapokig kelljen várniuk a frissítésre. Ez természetesen azt is jelenti, hogy az író nem fog "menet közben" írásra buzdító visszajelzéseket kapni, de ne feledjük: ha olyan történetet tárunk az olvasó elé, amelynek kiváló a cselekménye, és amelyet csak akkor hoztunk nyilvánosságra, amikor már befejeztük, sőt, akár többszörösen is csiszoltunk rajta, az eredmény nem marad el. Sok-sok pozitív véleményt fogunk kapni, hiszen az olvasók látni fogják a történeten, hogy mennyi időt és energiát fektettünk bele, hogy odafigyeltünk a részletekre, és komoly cselekményt építettünk fel.

De mit is értek a "komoly cselekményen"? Nos, tény és való, hogy a fanfictionök olvasótábora elsősorban a 12-15 éves tinikből áll, akik bármilyen romantikus cselekményre bukkanva követelni fogják a folytatást, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy léteznek idősebb fanfic olvasók is. Egy tizenkét éves gyermek számára még valószínűleg rendkívül eredeti ötletnek tűnik az, ha a történet főhőséről kiderül, hogy van egy titkos ikertestvére, de egy bizonyos korhatár fölött már minden olvasó csalódottan legyint majd: "hiszen ezt a Jedi visszatérben már eljátszották!"

Nekem is volt "szerencsém" jó néhány olyan történetre bukkanni, amelyekben kiderült, hogy Hermione Granger valójában Harry Potter ikerhúga, vagy Supermannek volt egy lánytestvére, Superwoman. Az efféle történetek egyenesen elriasztják a minőségi fanficek szerelmeseit, és arra késztetik őket, hogy haladéktalanul rákattintsanak a "vissza" gombra.

A lényeg tehát: mindegy, hogy a fanfic író hány éves, ha azt hiszi, hogy az olvasók lelkesedni fognak egy olyan történetért, amelyben Voldemort Harry apja, akkor jobban teszi, ha kikéri egy idősebb és bölcsebb ember, az ún. "cselekmény béta" véleményét.

Amint kikértük a cselekmény bétánk véleményét, alaposan gondoljuk át a hallottakat. A kapott vélemény fájhat, ha bétánk esetleg azt mondta, hogy a tervezett cselekményünk ostoba és gyerekes, de ha olyasvalakit kérdeztünk meg, aki szeret minket és törődik velünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy amit mondott, nem sértésnek szánta, hanem segíteni szeretne. Hallgassunk rá! Sokkal jobb a szüleinktől, testvéreinktől vagy barátainktól kemény kritikát kapni, mielőtt "közkinccsé" tesszük a fanficünket, mint gyalázkodó kritikák tucatjait nyelni le vadidegenektől az interneten. Tekintsünk úgy a cselekmény bétánkra, mint egy előkóstolóra, aki megízleli a Termékünket, mielőtt piacra dobnánk. Ha szerinte furcsa a Termék íze, még mindig van rá lehetőségünk, hogy változtassunk az összetevőkön.

O

A következő részben folytatjuk a Terméket: foglalkozunk a karakterizációval, a Mary Sue-kkal, a fejezetek hosszával, részletezettségével, valamint a függővégekkel.