– RegencyGirl elérhető –

HalfBloodPrince: Navégre Mary, már azt hittem sosemülsz a gép elé! Mit csináltál enyi ideig?

RegencyGirl: Én, ha nem tudnád, dolgozom. Nem úgy, mint egyesek.

HalfBloodPrince: Hé, énmeg tanulok! Az tlán nem munka? Amúgy meg mi a fenét kell neked noveber közepén dolgoznod amikor egy árva turista se fordul meg santorinin?

RegencyGirl: Főztem, takarítottam és Stavrosra vigyáztam, ez talán nem elég? Egyébként meg mi történt a helyesírásoddal? Sosem volt még ilyen gyatra.

HalfBloodPrince: A helyesírásommal semmi se történt, de annyira izgatott vagyok, hogy összeakadnak az ujjaim a billentyűzeten!

RegencyGirl: Nohát, mire föl a nagy izgalom?

HalfBloodPrince: Megszületett a kishúgom! Ma délelőtt! Olyan aranyos! Nézd csak, átnyomok egy pár fotót!

– üzenetváltás – küldés – fájl –

HalfBloodPrince: Naaaa?

RegencyGirl: Jaj, de éééédi! :D :D :D

HalfBloodPrince: Ő, kérlek szépen, nem éééédi, hanem tündéri! Látod a pici szárnyait? Mellesleg, kezded veszélyesen átvenni a chates szlenget meg az emoticonokat… mit szólna ehhez Miss Thistle? ;)

RegencyGirl: Remélem, megbotránkozna! XD Gratulálok a kishúgodhoz, nagyon szép baba!

HalfBloodPrince: Hagyd a hízelgést, tudom, hogy rút szegényke, de anya szerint minden újszülött ilyen csúnya ráncos. Bár kétlem, hogy én is ilyen lehettem… :P

RegencyGirl: Hát persze, mert te tökéletes vagy, és mindig is az voltál.

HalfBloodPrince: Rávilágítottál a lényegre, édes.

RegencyGirl: :-S

HalfBloodPrince: Most meg mit durcizol? Néha nekem is kell egy kis önbizalom! Ezért például minden fiúnak megmutattam az osztályban a nyári fürdőruhás fotóidat. Sárgultak az irigységtől!

RegencyGirl: PATRIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HalfBloodPrince: Vicceltem.

RegencyGirl: Na azért!

HalfBloodPrince: Csak a három leggenyább osztálytársamnak mutattam meg őket. Mert nekik nincs barátnőjük.

RegencyGirl: Ha így folytatod, mindjárt neked sem lesz!

HalfBloodPrince: Ne húzd fel ennyire azt az arisztokratikus orrocskádat! Ígérem, hogy másnak nem mutatom meg a képeket, na.

RegencyGirl: De azért… tetszett nekik?

HalfBloodPrince: Csorgatták a nyálukat.

RegencyGirl: XD Tényleg jobb, hogy ezt Miss Thistle nem érhette meg. A hiúság bűn, nem tudtad?

HalfBloodPrince: Áááá, én pedig a hiúságodat legyezgetem éppen, mi?

RegencyGirl: Azt. Úgyhogy jobb is, ha felhagy ezzel az erkölcsromboló tevékenységgel, uram.

HalfBloodPrince: Igenis, nagyságos grófkisasszony. :P Most mennem kell, csak gyorsan át akartam dobni az első fotókat a kicsiről. Megyek, csinálok még többet. :)

RegencyGirl: Szeretettel várom őket. :) De elárulod, hogy hívják a kishúgodat? HalfBloodPrince: Bakker, ezzel most megfogtál! Még meg sem kérdeztem a nevét!

RegencyGirl: Na, jellemző! Fényképezni, azt eszedbe jut, de a nevét megkérdezni, azt már nem!

HalfBloodPrince: *vállvon* Lantos vagyok. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz.

RegencyGirl: Menj hát, trubadúrom, és legközelebb, ha rám köszönsz Skype-on, már tudni akarom a kis hercegnő nevét!

HalfBloodPrince: OK. :) Csá!

– HalfBloodPrince nincs a gépnél –

oOo

Alighogy kilépett a szobája ajtaján, Patrik Greinne hercegnővel találta szemben magát. A nagyanyjával, aki tizennégy hosszú éven keresztül kerülte őt, csak mert nem volt tündér, s aki most, hogy varázserőre tett szert, nagy kegyesen hajlandó volt befogadni őt a családjába. Csakhogy Patrik továbbra sem kért ebből a kegyből.

Egy pillanatra megállt a lépcsőfordulóban, hidegen végigmérte az asszonyt, majd megfordult, hogy továbbmenjen, de Greinne elkapta a karját.

– Várj! – szólt kérlelő hangon.

– Minek? Ha ez most egy olyan nagymama-unoka beszélgetés akar lenni, akkor inkább passzolnék – grimaszolt Patrik. Utoljára Aengus temetésén váltott néhány szót Greinnével, és akkor is igyekezett kitérni az érzelgős témák elől. A tündérhercegnő finom, mégis erőteljes szorítása a karján és a szeméből sugárzó határozottság azonban azt sugallta, hogy ezúttal nem fog olyan könnyen megszökni.

– Nézd, Patrik, tudom, mit érzel…

– Nem, nagymama, neked fogalmad sincs, mit érzek.

– Féltékeny vagy erre a kisbabára.

– Már miért lennék rá féltékeny? Elég idős vagyok ahhoz, hogy tudjam, mennyi odafigyelést igényel egy csecsemő, úgyhogy nem fogok kiakadni, ha anya és apa most inkább rá figyel!

Greinne megrázta a fejét.

– Nem erről van szó. Azért vagy rá féltékeny, mert ő az első pillanattól fogva megkapja azt, amiről úgy érzed, neked is kijárt volna.

– Mit? A nagyanyai gondoskodást? – horkantott a fiú. – Kösz, de arra sosem volt szükségem, és szerintem a huginak sem lenne. Nem is értem, miért kellett idejönnöd bábát játszani! Anya tündér, nyilván nélküled is remekül meg tudta volna szülni a babát.

– Talán – biccentett a hercegnő –, de talán nem. Nem lehettünk benne biztosak, hogy nem adódnak-e komplikációk, ahogy a te esetedben sem voltunk biztosak, milyen leszel.

– Ja, nálam is szárnyakat vártatok, de jó nagyot koppantatok! – húzta ki a karját nagyanyja szorításából Patrik. – Egyébként meg miért beszélsz úgy, mintha itt lettél volna a születésemnél?

– Mert itt is voltam – válaszolt csendesen Greinne. – Én segítettelek a világra.

– Te? – nézett rá megütközve a fiú.

– Én, gyermekem. Én tartottalak először a kezemben… és nagyon büszke voltam rád.

– De nyilván csak addig, amíg nem jöttél rá, hogy nem tudok varázsolni!

– Tévedsz. Az érzéseim semmit sem változtak irántad. Szenvedtem, de nem attól, hogy nem tudsz varázsolni, hanem attól, hogy emiatt nem láthatlak többé.

– De láthattál volna, ha akartál volna!

– Egyszer már elmagyaráztam, miért kerültelek. A te érdekedben tettem. Ezt még Finolával is nehéz volt elfogadtatnom, és évekig hadakoztunk mi ketten miattad, de idővel ő is megértett engem és egyetértett velem.

– Egyetértett azzal, hogy megfosszanak a rokonságomtól? – fortyant fel Patrik.

– Nem, hanem azzal, hogy ne fájdítsuk a szívedet hiú reményekkel és vágyakkal. Tudtam, hogy az a legjobb, ha a szüleid embernek nevelnek. Nem tündérnek vagy féltündérnek, hanem embernek. Nem neked akartunk rosszat, épp ellenkezőleg. És ezért nem hiszem, hogy hibát követtünk volna el, és azt sem, hogy a bocsánatodat kellene kérnem… én mégis megteszem, ha úgy érzed, hogy megbántottalak.

– Ez nem pusztán megbántás volt, nagymama. Annál sokkal több.

Patrik jól tudta, hogy a szíve mélyén továbbra is ott marad egy tüske, melyet az a tudat sem fog egyhamar kirántani, hogy a nagyanyja szeretetből kerülte őt. Ez a tüske azonban idővel felszívódhat, ha Patrik utat enged annak az erőnek, mely a leghatékonyabban pusztítja el az efféle tüskéket.

– De megbocsátok – tette hozzá, és halvány mosolyt villantva a hercegnőre, folytatta útját a szülei szobája felé: a kishúga felé, akire többé nem volt féltékeny. Első látásra szerelmes lett abba a csúf kis vakarcsba, és szégyellte, hogy néhány hónapja valósággal tombolt a dühtől a hír hallatán, hogy lesz egy varázserőtől duzzadó húgocskája.

Az árkádiai események után azonban minden megváltozott, és megváltozott ő maga is. A kislánnyal kapcsolatos korábbi érzései pedig mai szemmel nézve már gyerekesnek és ostobának tűntek.

Nem pillantott ugyan vissza nagyanyjára, ahogy letrappolt a lépcsőn, de biztos volt benne, ha visszanézne, ragyogóan boldog mosolyt látna az öreglány arcán. Saját magát is meglepte, de jólesett neki kimondani a „megbocsátok” szót. Ugyanakkor volt egy olyan sanda gyanúja, hogy ha nem lenne úgy feldobva a pici születése miatt, eszébe sem jutott volna az efféle „jótékonykodás”. Sebaj, ez egy ilyen nap, és ő nem akarta, hogy bármi is elrontsa. Biztos Mary is örülni fog, ha elmeséli neki Skype-on, hogy félig-meddig békét kötött a nagyanyjával.

Bekopogott a szülei szobájának ajtaján, majd válaszra sem várva benyitott, csak hogy vérvörös képpel azonnal visszahúzza a fejét és hangosan bevágja maga mögött az ajtót.

Kisvártatva nyílt az ajtó és az apja lépett ki rajta vidáman csillogó szemmel.

– Meglepődtél? Pedig alig tizenöt éve te is igen nagy lelkesedéssel csüngtél ott, ahol most a húgod.

– De apa, ez vérciki volt!

– Ha megvártad volna, hogy kikiabáljuk, hogy „egy pillanat!”, nem lett volna vérciki. De már úgyis a végén tartottak, úgy sejtem, egy perc, és bejöhetsz.

– Azért inkább te kukkants be előbb. Nem szeretném anyát még egyszer úgy látni.

Lantos papa kuncogott, és bedugta a fejét az ajtón.

– Most már jöhetsz, semmit sem fogsz látni, ami árthatna ifjonti erkölcseidnek.

– Az erkölcseimnek? Itt nem azokról van szó, hanem arról, hogy anya az anyám!

Lantos papa elfojtott egy újabb kuncogást, és fiával a nyomában belépett a szobába.

Patrik durcás-megrovó pillantásra számított az anyja részéről, ehelyett csaknem csibészes vigyort látott a tündérhercegnő arcán. Néha, amikor Aengus arról mesélt neki, hogy Finola volt a királyi család egyik fekete báránya, a fiú el sem akarta hinni. Most azonban kikandikált az anyja szeméből az a hajdani kis kobold, amelyet Aengus olyan jól ismert, s amelyet Finola a tulajdon fia elől – bizonyára anyai tekintélyét megóvandó – igyekezett elrejteni. Pedig Patrik nem bánta volna, ha anyja gyakrabban „engedné el magát”, és neki ritkábban kellene elviselnie az anyai szigor bosszantó megnyilvánulásait. Igaz, ha jobban belegondolt, az esetek többségében ő maga provokálta ki az anyai szigort. De hát ez már csak így van, ha a tündérfia ebbe a családba születik, melyből oly sok kópé származott: Aengus, Finola, ő maga, és persze, a nagy előd, Breck. Dohnal ugyanis Elelék második esküvőjén elmesélte, hogy meglehetősen jól ismerte Aengus és Azaész közös ősét, aki szerény véleménye egy valóságos anyaszomorító volt. Aengus erre elégedetten megjegyezte, hogy legalább végre tudja, kire is ütött valójában.

Mintegy válaszul Finola csintalan mosolyára, Patrik vigyorogva dobta le magát a franciaágy mellé helyezett székre.

– Ez jó lecke volt – köszörülte meg a torkát. – Többet nem nyitok be minden figyelmeztetés nélkül. Átküldtem Marynek a kicsi első fotóit, és el volt ragadtatva tőlük. Szégyentelen hízelgő, de azért kedves.

– Szégyentelen hízelgő? – vonta fel őszes szemöldökét az apja.

– Hát, lássátok be, a húgocskám ronda szegény, de azért szeretjük, nem igaz? – Patrik megcirógatta a rózsaszín takaróból kikandikáló parányi kezet. – Rút kiskacsa vagy, hugi, de idővel biztosan gyönyörű hattyú lesz belőled, hm? A szárnyad mindenesetre már megvan hozzá. Már csak egy jó név kellene. Hogy is hívják? – fordult a szüleihez. – Még nem is mondtátok.

– Azért, mert még nem adtunk neki nevet – felelt Finola csendesen. – Hónapokig törtük a fejünket, néha még veszekedtünk is miatta, de nem jutottunk dűlőre. Esetleg... szeretnél segíteni?

– Adjak neki én nevet? – pislogott a fiú.

– Legalább próbáld meg – biztatta az apja. – Finola elutasította az összes magyar nevet, amelyeket én javasoltam, én pedig tiltakoztam a kelta nevek ellen, és...

– De hát az én nevem is kelta név! – jegyezte meg csípősen Patrik.

– Persze, és szép is, de egy kelta nevű gyerek elég egy magyar családban. Ezért is szerettem volna a húgodnak magyar nevet adni, de anyád...

– ...nem akarta, hogy még több Enikő meg Csenge legyen a családban – ragadta magához a szót Finola. – Aengus öcsém házassága révén lesz épp elég rokonunk szépen csengő ómagyar nevekkel. Így viszont, hogy se magyar, se kelta... ötletünk sincs.

Patrik picit félrehúzta a kislányt burkoló rózsaszín plüsstakarót, és a ráncos, vörös arcocskába nézett, melyet úgy keretezett a vörös haj, mint a sörény Szimbáét az Oroszlánkirályban. Egy kicsi Szimba, csak lányban. Egy kislány, aki már a méhen belül küzdött a saját és mások életéért. Egy valódi harcos kis oroszlánkölyök.

– Lea. Legyen Lea – mondta.

– Lea? – Finola és Lantos Aladár egyszerre visszhangozta a nevet.

– Ühüm – bólintott Patrik. – Tudom, hogy héberül antilopot jelent, de latinul nőstényoroszlánt. Szerintem illik rá.

A szülei szeme összevillant, és elmosolyodtak.

– Hát legyen Lea.

Patrik megcsiklandozta a kishúgát.

– Isten hozott a világon, kicsi Lea! Nőj nagyra és törj rengeteg borsot emberek és tündérek orra alá, hadd legyek rád büszke!

Lantos papa a fejét ingatta.

– Mintha csak azt a lókötő Aengust hallanám!

– Lehet, hogy ezt dorgálásnak szántad – nézett fel rá Patrik –, de én inkább bóknak veszem.

– Öröm hallani, kisöreg! – dugta be a fejét a résnyire nyitott ajtón a Tuatha De Danann hercege.

– Nocsak, az emlegetett szamár – mormolta a fotóművész. – Ezek szerint gyorsan terjednek a hírek...

– Nem, ha éppenséggel tudni akarja, Lantos úr, semmiféle hírt nem kaptam, de az asszonykával épp Enikőéket látogattuk meg, és gondoltuk, ha már úgyis Magyarországon járunk, benézünk ide is.

– Aengus, ha még egyszer asszonykának nevezel, nem állok jót magamért! – csendült fel a háta mögött Csenge hangja, majd a lány a vőlegényét cseppet sem finoman félretolva belépett a szobába. Karján a kis Brian csillogó szemmel meredt az újszülött hercegnőre.

– Kiszbaba!

– Az, fiam, méghozzá lány. No, tetszik neked? – kérdezte várakozásteljes pillantással Aengus.

Brian félrebillentette a fejét, majd nagy komolyan kijelentette:

– Nem.

– Nagyon helyes – állt fel a székéről Patrik, hogy átadja a helyet Csengének –, jobban is teszed, ha nem vetsz szemet a húgomra, barátocskám!

– Nincs is miért szemet vetnie rá, annyira csúnyácska szegény. Tiszta anyja – mondta Aengus. – De azért ne aggódj, Finola, végül te is elkeltél...

Patrik még időben hajolt el egy kisebb váza útjából, amelyet anyja az unokaöccsének szánt. Vigyorogva figyelte, ahogy Aengus a homlokát masszírozza, melyen hamarosan jókora púp nő majd.

Csendben kioldalazott a szobából: ideje visszatérnie a Skype-ra. Lesz mit mesélnie Marynek…

oOo

– RegencyGirl elérhető –

HalfBloodPrince: Na végre, Mary, hol voltál ennyi ideig? Már egy órája csak rád várok!

RegencyGirl: Közlöm veled, hogy ismét dolgoztam. Ezúttal festékeket kevertem Spirónak az ikonjaihoz. Te meg, gondolom, csak a lábadat lógattad.

HalfBloodPrince: Dehogy, nagyon is sok mindent csináltam! Például békét kötöttem a nagyanyámmal, megnéztem anyámat topless (igaz, csak véletlenül és csak egy pillanatra, de ettől is századokat öregedtem, viszont téged azért megnéznélek úgy, mit szólsz hozzá?), aztán meg elneveztem a húgomat. Ez talán nem elég?

RegencyGirl: Elnevezted a húgodat???????

HalfBloodPrince: És én még azt hittem, hogy a topless részre fogsz reagálni! :P

RegencyGirl: Hmpph. Szóval, hogy érted azt, hogy elnevezted a húgodat?

HalfBloodPrince: Hát úgy, hogy az ősök nem találtak megfelelő nevet, és engem kértek meg, hogy találjak ki valamit. Leának neveztem el.

RegencyGirl: Leának? Jaj, az nagyon szép bibliai név!

HalfBloodPrince: Bibliai? Tényleg? O_o

RegencyGirl: Mondták már neked, hogy finoman szólva műveletlen vagy?

HalfBloodPrince: Csak az összes tanárom. Na jó, a tesitanár kivételével. XD De hogy komolyra fordítsuk a szót: mit szólsz a topless ötletemhez? Jövő nyáron? Akkor már majdnem tizenhat leszek!

– RegencyGirl kijelentkezve –

– Na szép, már viccelni sem lehet? – horkantott Patrik. – Így kezdjen az ember egy vénasszonnyal!

VÉGE