Íme, a 2012-es év legkellemesebb könyvélményei:

Naomi Novik: Crucible of Gold (Temeraire 7.)

Míg tavaly azon keseregtem, hogy a Temeraire sorozat hatodik kötetét (Tongues of Serpents) kénytelen voltam az év könyvcsalódásai között felsorolni, az idén megjelent hetedik kötet nagyon tetszett – Novik mintha visszatalált volna önmagához. Ismét lendületes, izgalmas és szórakoztató a történet inka sárkányokkal és azok különös embertartási (!) szokásaival megspékelve. És végre látunk némi Temeraire/Iskierka „akciót” is! ;) Igaz, attól lassan már a falat kaparom, hogy Napóleonnak és Liennek mindig, mindenhol meg kell jelennie (még Peruban is, hmm…), de a sok ötletes részletnek és a rengeteg humornak hála szemet hunyok e felett a bosszantó apróság felett.

Susanne Collins: Az éhezők viadala

Félve vettem kézbe ezt a könyvet, de kár volt aggódnom: letehetetlen olvasmány az első oldaltól az utolsóig. Nem mondom, a második kötete már egy hajszálnyival kevésbé tetszett, a harmadikban pedig kimondottan csalódtam, de ez az első rész briliáns. Igazi adrenalinbomba. Azon keveseknek, akik még nem hallottak róla (vagy nem tudják, miről szól): az USA helyén a jövőben egy 12 körzetből álló állam létezik, amely fölött a Kapitólium városa uralkodik. A körzetek egyszer fellázadtak a Kapitólium ellen (a lázadást leverték), amiért az a büntetésük, hogy minden évben megrendezésre kerül az éhezők viadala, melynek keretében minden körzetből két 12-18 év közötti gyerek kénytelen bemenni az arénába, ahol a végén csak egy maradhat. És mindezt egyenesben közvetíti a televízió. Véres valóságshow, erős társadalomkritika. Mészárolós történet, igen, de Collinsnak sikerül viszonylag „finomítva” tálalnia, amiért piros pontot érdemel. Ja, és Peetát nagyon szeretem. :D

Karen Marie Moning: A hajnalra várva (Tündérkrónikák 3.)

Az ötrészes Tündérkrónikák sorozat harmadik kötetét emeltem ki, mert ez volt az a rész, amely végleg meggyőzött arról, hogy ez egy jó sorozat (igaz, a negyedik-ötödikkel már voltak gondjaim). Az utolsó néhány fejezete legalább akkora adrenalinbomba, mint Az éhezők viadala – hátborzongató és fantasztikus. Aki esetleg még erről a sorozatról sem hallott volna (van ilyen egyáltalán?): Mac amerikai rózsaszín Barbie baba-életéből csöppen Dublin sötét valóságába, ahol titokzatos erők megölték a nővérét. Miközben a gyilkos után kutat, rádöbben, hogy a városban hemzsegnek a tündérek, akiket csak a kiválasztott kevesek láthatnak – köztük maga Mac. A lány a sorozat során rózsaszín "plázacicából" fekete, bőrszerkós vagány csajjá válik egy titokzatos, sötét, de vonzó pasival, Jericho Barronsszel az oldalán.

Bernard Cornwell: Sharpe százada (Sharpe 13.)

Tavaly a Sharpe-sorozat első két kötetét emeltem ki a legjobbak között, most ezt a részt, amely Badajoz (Spanyolország) 1812-es ostromáról szól, és persze Sharpe kapitány (igen, itt már kapitány!) szerepéről az izgalmas eseményekben. Ha Sharpe nincs, Wellington sosem veszi be az erődöt. Naná. Külön bónusz, hogy sokkötetnyi kihagyás után ebben jelenik meg ismét Hakeswill őrmester, akit annyira szeretünk utálni. És a Sharpe kincsében megismert Teresa Moreno különösen kedves meglepetést tartogat szeretett főhősünk számára. Izgalom, akció, humor és történelem, ilyen egy vérbeli Sharpe-kaland!

Cressida Cowell: How to Train Your Dragon

Tavaly nyáron láttam először az Így neveld a sárkányodat c. filmet, és szerelem volt első látásra. Most, hogy a kezembe került a könyv, meglepve konstatáltam, hogy mennyire más, mint a film. Persze, a nevek és helyszínek nagy része egyezik, de a történet csak alig-alig. Bevallom, a film jobban is tetszett, mint a könyv, de ha nem láttam volna a filmet, akkor még jobban élveztem volna a könyvet, amit így is nagyon szerettem. Aranyos, habkönnyű, humoros és izgalmas. És tele van cuki vállon ülő sárkányokkal. Mi kell még?

Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása

Meglepett ez a könyv. Meglepett, hogy mennyivel komolyabb és felnőttesebb, mint a rajzfilmsorozat. Meglepett, amikor megtudtam, hogy eredetileg földrajzkönyvnek íródott a svéd gyerekek számára. Azt hiszem, erre a könyvre a „léleksimogató” szó a legtalálóbb. Páratlanul gyönyörű a stílusa – kicsit régies, mégis teljesen érthető, a szereplők pedig igazán szerethetők (noha nem bántam volna, ha többet látunk Nilsből, aki néhány fejezetben csak statisztaként volt jelen). Ha valami szépet és igényeset akartok olvasni, ezt ne hagyjátok ki!

És most következzen a 2012-es nem-szeretem blokk:

Tera Lynn Childs: Forgive My Fins – Hableányok kíméljenek

Ezt a könyvet úgy hirdetik: 14 éven felülieknek, de annyira ostoba, gyerekes és logikátlan, hogy kizárólag 14 éven aluliaknak adnám a kezébe. Többször is a falhoz szerettem volna vágni, pláne, amikor a sellők a tenger mélyén szószt esznek vagy zuhanyoznak. Hahó, fizika is van a világon, ráadásul itt még olyan magyarázat sincs, hogy valamiféle mágiának köszönhetően tehetik meg ezeket az abszurd dolgokat! Fájdalmasan bugyuta könyv fájdalmasan bugyuta karakterekkel (tisztelet a kivételnek: Quince jó fej). Ha sellős könyvet akartok, olvassátok a Második Atlantiszt!

Paul Hoffmann: Isten balkeze

A körzeti orvosom nyomta a kezembe azzal, hogy ez is jópofa fantasy, mint az én könyvem. Haha. Fantasynak nemigen fantasy, jópofának meg egyáltalán nem jópofa. Sötét és depis (nem is egyszer akartam kihajítani az ablakon, és ebben csak az akadályozott meg, hogy kölcsönkönyv volt), és meglehetősen vontatott. Az utolsó egyharmada már egészen emészthető, de könyörgöm, miért kellett végigolvasnom ahhoz 240 oldalt, hogy végre tetsszen a könyv? Az utolsó harmada sem húzta fel eléggé ahhoz, hogy ne kerüljön fel az év negatív könyvélményei listámra. Dióhéjban, miről is van szó: adott egy fura, középkorias világ, amelyben létezik egy magukat Megváltóknak nevező szekta, akik háborúznak mindenki mással. A Megváltók kisfiúkat rabolnak (vagy hogy is szerzik őket?), akikből megpróbálnak katonát nevelni „hulljon a férgese” alapon, azaz aki nem elég erős a kiképzéshez, meghal, mielőtt elérné a tizedik életévét. A 14 éves főhős, Cale, kemény harcos, valami kiválasztottféle, ezért amikor két barátjával együtt megszökik a Megváltóktól, azok hajtóvadászatot indítanak utána. A könyv továbbá a tizennégy évesek szexuális aktivitását is ösztönzi azáltal, hogy Cale-t többször is összefekteti egy nyafka úrikisasszonnyal. Ha a srác két-három évvel idősebb, elnézem neki. Így viszont szúrta a szememet a dolog.

Máté Angi: Volt egyszer egy / Ez egy susogó levél / Mamó

Talán furcsa lehet, hogy egyetlen szerzőtől három könyvet sorolok fel, pláne, hogy ezek a könyvek nagyon népszerűek internet-szerte, a Volt egyszer egy még Aranyvackor-díjat is nyert. Nem mondom, hogy rossz, egyszerűen csak nem nekem való. Máté Anginak van egy különös, nagyon egyedi stílusa (fura szóalkotások és hajmeresztő ragozások), amitől sokan elolvadnak, mások meg a falat kaparják. Én az utóbbi táborba tartozom. Csak azért olvastam el mindhárom könyvet, mert egyszerre kaptam őket kölcsön, és nem akartam olvasatlanul visszaadni. Elismerem Máté Angi érdemeit, de többet nem kísérletezem a könyveivel.

J.K. Rowling: The Casual Vacancy

…amely már magyarul is megjelent Átmeneti üresedés címmel. Az utóbbi néhány évben csak a legritkább esetben hagytam félbe egy könyvet, mindegy, hogy mennyire idegesített vagy untatott (ld. Isten balkeze, amelyet legalább ötször félbe akartam hagyni), de ezt tényleg letettem a harmadánál, mert úgy éreztem, még egy oldal, és kútba ugrom. Olyan szinten száraznak és terjengősnek találtam, a szereplőket pedig olyan idegesítőnek, szerethetetlennek és egymástól megkülönböztethetetlennek, hogy jaaaajjjjjj… Röviden a történetről: Pagford angol kisvárosban meghal egy pasas, aki a városi tanács tagja volt. Verseny indul azért, hogy ki töltse be a megüresedett helyet. Kispolgári szemétkedések következnek, és közben bepillantást nyerhetünk a drogosok és tolvajok bájos világába. Nesze neked Potter-rajongó! Persze, persze, tudtam én, hogy ez nem mese, de hogy ennyire a tökéletes ellentéte legyen mindannak, amit Rowlingtól megszoktam és megszerettem… Rowling, könyörgöm, tartsd be az ígéretedet, miszerint legközelebb megint gyerekkönyvet írsz!

És végül jöjjön a 2012-es „nagy kérdőjelek” szekció...

...olyan könyvekkel, amelyeket nem tudok hova tenni. Se a „nagyon szeretem”, se a „nagyon nem szeretem” kategóriába, de mivel nem tartoznak az említést sem érdemlő „nagyátlagba” sem, hát szólok róluk néhány szót.

Imre Viktória Anna: Kísértés Rt.

Az egész moly.hu imádja ezt a könyvet, és én is nagy reményekkel és várakozással vettem kézbe. Aztán már a harmadánál sikítani és csapkodni volt kedvem tőle, majd a 40%-nál félre is tettem jó néhány hónapra, mert úgy éreztem, nem bírom. Pedig az alapötlet érdekes, a stílus pedig abszolút pazar, vérprofi. Nekem viszont azért volt fájdalmasan idegesítő, mert sértő a keresztény érzéseimre, hitemre nézve. Mi is az alapszitu? No, hát Isten, aki itt egy Pandora nevű plázacica, azért rúgta ki anno Lucifert a mennyből, mert az megdugta és teherbe ejtette – Ádámmal és Évával. Már ez is elég hajmeresztő, de itt még vettem egy nagy levegőt, és tovább olvastam, minek következtében találkoztam perverz tömeggyilkos angyalokkal, no meg abszolút IQ-mínuszos angyalokkal, akik aranyosak, na de mégis… És persze Lucifer a központi macsó, érte dobog minden női szív, csak mert hajlamos egy szál kötényben főzőcskézni egy bérgyilkosnő lakásán. A szerző nyilván azt akarta, hogy minden női olvasó szerelmes legyen Luciferbe, én viszont ki nem állhattam a figuráját. Szóval ez nagyon nem a nekem való könyv, ugyanakkor megértem, hogy az ateista olvasóknak miért tetszik: ötletes, érdekes, és gyönyörűen van megírva. Csak ne arról szólna, amiről…

E.L. James: A szürke ötven árnyalata

Állítólag a világ egyik legolvasottabb könyve. És talán az egyik legmegosztóbb könyv is. Kíváncsiságból olvastam el, és nem győzött meg, hogy ezt nekem szeretnem kellene, ugyanakkor azt a tömény utálatot sem értem, amit a moly.hu olvasótáborának nagy része a könyv iránt érez. Tény, hogy nem a legerősebb történet, a fordítás is néhol fura, az állandó „belső istennőzés” halál idegesítő, Ana Steel (a főhősnő) pedig állítólag okos, mégis s*gghülye, de én ezek fölött át tudtam siklani, és hagytam, hogy elszórakoztasson a könyv, ami néhány részlettől eltekintve sikerült is neki. Igazából csak Christian Grey szerződési feltételei verték ki nálam a biztosítékot (ott majdnem a falhoz vágtam a könyvet, de nem tehettem, mert ez is kölcsönben volt nálam), viszont mivel Ana nem írta alá a szerződést, Christian pedig fokozatosan enyhített a feltételeken, nem volt olyan vészes. Nem vagyok kíváncsi a folytatásokra, de összességében véve nincs a könyvről kimondottan negatív véleményem. Elolvasva, kipipálva.

Szilágyi Borka: Kékszem Jázmin irkája

Ezt a könyvet, akár hiszitek, akár nem, egy 12 éves kislány írta. Ugyanakkor nem lehet érezni rajta, hogy ez egy gyermek irománya lenne, ahhoz túl ügyes. Persze, Borka még kiforratlan, bőven van még mit csiszolni rajta, de minden író útja az, hogy folyamatosan fejlődjön, és ő is biztosan fejlődni fog. Nem mondanám, hogy elsőre lenyűgözött maga a történet vagy a stílus, viszont az, hogy egy ilyen fiatal lány írta, az bizony igen. Le a kalappal Borka előtt, amiért ilyen fantáziája van és hozzá akkora kitartása, hogy papírra is vesse a gondolatait! Őszintén a legjobbakat kívánom neki a jövőre – mert lesz ő még ennél sokkal jobb is!