Patrik iszonyú fejfájással ébredt. Hirtelen azt sem tudta, hol van, és miért fáj ennyire a feje. Hosszú percekig arra is alig tudta rávenni magát, hogy a szemét kinyissa. Miután kidörgölte az álmot a szeméből, az első, akit megpillantott, Mary volt. A lány az ágya szélén ücsörgött, és aggodalmas tekintettel nézett le rá.

Miért aggódik? – villant át a fiú agyán, de egy pillanattal később már meg is kapta a választ: úgy rohanták meg az előző nap emlékei, hogy ismét azt kívánta, bárcsak ki se nyitotta volna a szemét. Kétségtelen azonban, hogy ha nem nyitotta volna ki, Maryt sem láthatta volna, márpedig a lány ma reggel bájosabb volt, mint valaha. Ráadásul aggódott érte!

De hát érdemlek én egyáltalán aggodalmat? Azok után, hogy elárultam Atlantiszt? – sóhajtott magában.

– Mit csinálsz itt? – nyögte ki.

– Neked is jó reggelt! – válaszolt a lány enyhe éllel a hangjában. – Egyébként meg arra vártam, hogy felébredj, és megkérdezhessem, hogy érzed magad.

– Rémesen, mégis, hogy érezném magam?

– Persze, csúnyán beverted a fejedet.

– Nem én vertem be. Árkádia verte be nekem – morogta a fiú. – Tisztára dilis az a nő! De nem ezért érzem pocsékul magam.

– Tudom, az Igazmondó miatt. Oda se neki! Más sem tudott ellenállni annak a szerkentyűnek, ne hibáztasd magad érte!

– Honnan tudsz te arról, hogy én...?

– Nem emlékszel? Pár napja közölted velem, hogy Azaész a sógorod, tegnap pedig Filokratész úgy beszélt arról a fiúról, akit kivallatott, mint Azaész sógoráról. Gondolom, Azaésznek nem sok sógora lehet...

– Jól van, na, lebuktam! De azért még nem kell idejönni és sajnálni engem! Senki sajnálatára nincs szükségem! – vetette oda a fiú, és megpróbált úgy felkelni, hogy hozzá se érjen az ágy szélén ülő lányhoz, aminek az lett az eredménye, hogy belegabalyodott a takaróba, és tompa puffanással a földön kötött ki. – Ne merj kinevetni!

– Eszemben sem volt – húzta fel az orrát Mary. – Az roppant gyerekes viselkedés lenne a részemről, és gondolom, szükségtelen emlékeztetnem téged, hogy már távolról sem vagyok gyerek. Egyébként meg nem sajnálkozni jöttem, csak meg akartam mutatni a kétszáz éves ruhámat, hátha...

– Hátha mi? – nézett rá kihívóan Patrik, miközben kiszabadította a lábait a takaró fogságából.

– Hátha felvidítalak egy kicsit... de már látom, hogy hiába jöttem! – Mary felállt, és elindult az ajtó felé.

– Várj! – kiáltott utána Patrik, bár maga sem egészen tudta, miért.

– Mire? Arra, hogy csak sértegess? Akkor már jobban járok, ha segítek Miss Thistle-nek megvarrni a királynő esküvői ruháját!

A fiú félszegen beletúrt szerteszét álló, gesztenyebarna hajába.

– Szóval akkor... tényleg esküvő lesz? Azaész tényleg elveszi azt a banyát?

Mary egy pillanatig habozni látszott, mint aki el akar mondani neki valamit, de végül csak annyit felelt:

– Igen.

– És... és akkor mi lesz a nővéremmel?

Mary megrázta a fejét; az álla alatt megkötött égszínkék szalag, mely a bájos kis kalapot tartotta a helyén, csak úgy repdesett körülötte. Patrik csak most nézte meg alaposabban a lányt: halványkék ruháján, még alig-alig domborodó keble alatt hímzett selyemszalag futott körbe. Úgy festett, mintha most lépett volna elő egy Jane Austen regényből.

– Nem tudom.

– Pedig szerintem igenis tudsz valamit. Csak nem akarod elmondani.

Mary felszegte a fejét.

– Ígéretet tettem Azaésznek.

Patrik felélénkült: hát Azaész mégis kitalált valamit, hogy megmentse a helyzetet? Talán mégsincs minden veszve, és neki sem kell örök bűntudattal élnie az árulása miatt!

– Azt mondtad, azért jöttél, hogy felvidíts? – küldött egy csintalan mosolyt a lány felé. – Tudok egy remek módszert, Szöszi.

– Éspedig? – nézett rá szkeptikusan a társnője.

– Ismételjük meg azt a múltkorit!

– Mármint... milyen múltkorit?

– Hát ezt! – hunyta le a szemét Patrik, és a lány felé csücsörített.

– Nem gondolod komolyan? – nevetett fel Mary. – Még fogat sem mostál!

– Ha csak ez a gond... – sandított a fürdőszoba felé Patrik.

– Jaj, ugyan már! Gyorsan, öltözz fel, mosakodj meg, és állj munkába, még mielőtt Kunigunda ide talál jönni, hogy magával rángasson! A konyhában találkozunk!

Egy villanás, és a grófkisasszony már itt sem volt, Patrik pedig megigézve bámult az ajtó mögött eltűnő halványkék szoknya után, miközben azon tűnődött, hogy Mary az imént is csak színészkedett-e, és ha igen, vajon mit rejteget előle.