A Meandra fedélzetén

– Ha ez most egy olyan apa-fia beszélgetés akar lenni, akkor inkább passzolnék – grimaszolt Patrik, miután a felszállást követően apja félrehívta, és a raktárba vezette. – És egyébként is, ha már itt tartunk… szörnyen felelőtlenek voltatok!

– Micsoda? – nézett rá értetlenül Lantos papa.

– Hát te és anya! Főleg te! A te korodban már igazán vigyázhattál volna! Egyáltalán… nem gondoltam, hogy a te korodban te még… – Zavartan elfordította a tekintetét, és úgy tett, mintha roppant mód érdekesnek találna egy jókora faládát.

– Fiatalúr…

– Apa, ne kezdd ezt a fiatalurazást, állatira ódivatú!

– Pont, amilyen én vagyok – felelte tárgyilagosan a férfi. – Nézd, Patrik, tudom, mit érzel. Féltékeny vagy erre a kisbabára, és ezért dühös vagy anyádra és rám is, de…

– Nem vagyok féltékeny!

Lantos Aladár gyöngéden a fia vállára tette a kezét, és mélyen a szemébe nézett.

– De igen, az vagy. És minden okod és jogod megvan rá. Tizennégy évig körülötted forgott a világ, most meg hirtelen…

– Még hogy körülöttem? – nevetett fel szárazon a fiú. – Ha akár csak egy kicsit is körülöttem forgott volna, Greinne és Bres nem kerültek volna el, mintha ragályos beteg lennék! Akkor talán szerettek volna… legalább egy kicsit… – Elfúlt a hangja, és az ajkába harapva visszapislogott egy gonoszul kibuggyanni készülő könnycseppet. Mindig is utálta mások – különösen a nők – előtt kimutatni az érzelmeit, mert férfiatlan puhányságnak tartotta az ilyesmit, de amióta beköszöntött a pubertás, már az apja előtt is szégyellte gyengének mutatni magát. És tessék, most mégis itt áll egy rosszul megvilágított raktárban és a könnyeit nyeldesi, tehetetlenül engedve, hogy apja a karjába vonja, mintha még mindig nyolcéves lenne…

– Tudod… nem mindig kerültek el – mormolta a fülébe Lantos Aladár. – Erről sosem meséltünk neked, de Greinne segített a világra.

Patrik szipogva elhúzódott apjától.

– Greinne?

– Úgy van. Mivel nem tudtuk, mennyire hasonlítasz majd a tündérekre, Finola az otthonszülés mellett döntött, és az anyja segített neki. Ha láttad volna Greinne arcát, amikor először a kezében tartott… mert ő tartott legelőször a kezében, nem anyád, és nem is én… – A férfi szomorkásan elmosolyodott. – Nagyon büszke volt rád, fiam. Az első unokájára.

– De nyilván csak addig, amíg nem jött rá, hogy nem tudok varázsolni! – válaszolt dacosan Patrik.

– Tévedsz. Az érzései semmit sem változtak irántad. Én láttam rajta, mennyire szenved, de nem attól, hogy nem tudsz varázsolni, hanem attól, hogy emiatt nem láthat többé.

– De láthatott volna! Ha akart volna…

– A te érdekedben tette, amit tett. Ezt még Finolával is nehéz volt megértetnie, évekig hadakoztak ők ketten miattad, de én megértettem… és egyetértettem vele.

– Egyetértettél azzal, hogy megfosszanak a rokonságomtól? – fortyant fel Patrik.

– Nem, hanem azzal, hogy ne fájdítsuk a szívedet azzal, hogy hiú reményeket és vágyakat ébresztünk benned. Anyád túlságosan impulzív, túlságosan az érzelmei vezérlik, de én próbáltam a lehetőségekhez mérten hideg fejjel szemlélni a helyzetet, és tudtam, hogy az a legjobb, ha embernek nevelünk. Nem tündérnek vagy féltündérnek, hanem embernek. És ehhez az is hozzátartozott, hogy annyira kerüljük a kapcsolatot a tündérek világával, amennyire csak lehet. Nem neked akartunk rosszat, fiam. Épp ellenkezőleg.

– És mi lesz a húgommal? Ha őt látogatni fogja Greinne, olyankor nekem be kell majd zárkóznom a szobámba, és úgy tennem, mintha ott se lennék?

– Dehogy! – rázta a fejét az apja. – Igazság szerint nem tudom, mi lesz Greinne és közöttünk, ha a húgod világra jön… de ezen még ráérünk elgondolkodni. Az első feladatunk az, hogy megnyugodjunk és feldolgozzuk a híreket… aztán majd csak lesz valahogy.

– Aha, úgy veszünk majd jegyet az állatkertbe, hogy „két felnőtt, egy gyerek és egy nyugdíjas”! – jegyezte meg csípősen Patrik.

Lantos Aladár szórakozottan felvonta a szemöldökét.

– Csak nem magadat is a felnőttek közé soroltad? Hohó, addig még van egy kis idő, fiatalúr!

– Csak négy év. Hamarabb itt lesz, mint gondolnád – mondta konokul a fiú.

– Ez így van – bólintott az apja –, de ne akard siettetni! Örülj, hogy még gyerek vagy!

Patrik savanyú félmosolyt erőltetett az arcára, s befejezettnek tekintve a beszélgetést, otthagyta a raktárt és benne hajlott korú apját, aki – szerinte – hajlamos volt gyerekesebben viselkedni, mint ő maga. És még ezek a felnőttek beszélnek folyton a biztonságos szexről!