A beazonosíthatóság érdekében néhány sort megadtam a kiadott regényben szereplő szövegből is a kiszerkesztett rész elején és végén.

Lilla arra ébredt, hogy közel s távol nem lát mást, mint mélykék víztömeget. Egy pillanatig azt sem tudta, hol van, de amikor megmozdult a karjában alvó kisöccse, hirtelen mindenre emlékezett. Norvégia. Csapdák. Kristály. Feltámasztás. Hősiesség. Halál. Boldogság.
Ebben a pillanatban azt kívánta, bár aludt volna még egy kicsit, hogy ne kelljen gondolkodnia. Picit megfordult, épp csak annyira, hogy fel ne ébressze Patrikot, és körülnézett a hajó utasterében. Spirón kívül mindenki az igazak álmát aludta. Aengus Stavrost átkarolva hortyogott, Ricsi pedig mindenkitől elhúzódva pihent, és még álmában is gőgösnek látszott.
És Azaész? – futott át az asszony agyán a gondolat.
– Spiro – suttogta oda a szintén fáradtnak tűnő pilótának –, hol a férjem?
– Dohnallal a raktérben. Gondolom, elkezdték a tanulást.
– Ó. Hát, remélem, ez az öreg tényleg tud neki segíteni. Szegénykém annyit kínlódik már tíz éve a hatalmas ereje miatt!
– Ezért volt állandóan olyan… hogy is mondjam… durcás? Olyan hideg? – kérdezte szórakozottan a görög férfi. – Vagy ő alapból ilyen? Úgy értem, amikor megismertem őt, bicska-nyitogatóan pökhendinek látszott, de ha egy olyan remek lány, mint te, ennyire szereti őt, biztos kell lennie benne valami… többnek. Talán csak én nem néztem a felszín alá, amit szégyellek is. Mert Azaész a barlangban piszkosul önzetlen volt, amikor Meandrát választotta a saját apja helyett. Ezt ki sem néztem volna belőle.
Lilla elrejtette a mosolyát, látva, hogy Spiro leveszi a szemüvegét, és tisztogatni kezdi a bepárásodott lencséket, miközben igyekszik eltüntetni a könnycseppeket a szeme sarkából.
– Igen… Azaész tényleg jóval több, mint aminek látszik. Tíz évvel ezelőtt valóban gőgös volt, annyira, hogy legszívesebben ötpercenként felpofoztam volna, de aztán… velem szemben megenyhült. Másokkal szemben azonban fenntartotta a megközelíthetetlen jégherceg álarcát, részben a hatalmas ereje miatt. Azt hiszem, senkihez sem akart közel kerülni, mert félt, hogy csak ártani fog nekik. Másrészt… egy kicsit még most is egy durcás kisfiú, aki nem akarja, hogy mások is megtudják róla, milyen jószívű valójában. Azaész fél megnyílni mások előtt… néha még előttem is. Tíz évig képtelen volt megbocsátani magának mindenért, amit a „régi Azaészként” tett. Az erejétől való félelem és a lelkiismeret-furdalás volt a két indok arra is, hogy miért nem akart gyereket.
– De nekem úgy tűnt, végül is egész pozitívan fogadta a hírt…
– Igen, miután jól beolvastam neki – mosolyodott el a hercegnő. – Közöltem vele, hogy most már nagyon ideje felhagynia az önmarcangolással, és a múltat annak venni, ami: múltnak. A jövő számít, a gyermekünk pedig maga a jövő.
– Ezt nagyon szépen mondtad – mosolyodott el Spiro.
– Köszi – sóhajtott Lilla, és elfordította a fejét, mintha csak karjában alvó kisöccsét szemlélné, holott a gondolatai egészen máshol jártak. Spirónak sem merte bevallani, hogy korántsem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatja magát.