A beazonosíthatóság érdekében néhány sort megadtam a kiadott regényben szereplő szövegből is a kiszerkesztett rész elején és végén.

– Igazság szerint a szexhez is fiatal voltam még akkor, Cailinnel. Jó százhúsz éve történt, amikor még ott volt a tojáshéj a fenekemen, de mindenképp játszani akartam a felnőttet… – Aengus megcsóválta a fejét. – És még én voltam dühös apámra, amikor életem legnagyobb letolását kaptam tőle az ügy kapcsán, de ma már tudom, hogy igaza volt. Tudod, akkor azt mondta nekem, hogy valaki nem attól lesz férfi, ha lefekszik ezzel-azzal, hanem attól, hogy vállalni meri tette következményeit. Ma már tudom, hogy igaza volt.
– Ezt… nagyon szépen mondta a papád. És bölcsen. – mosolyodott el halványan Csenge, és ismét helyet foglalt az asztalnál.. – Majdnem olyan okos lehetett, mint egy nő.
– Hát, ezen vitatkozhatnánk…
– Én nem szeretek vitatkozni.
– Nem-e? – somolygott a fiú. – Nekem eddig más volt a benyomásom…
A lány szúrós pillantást vetett rá, beléfojtva a szót.
– És Cailin után… nem volt senkid? – kérdezte hirtelen Csenge, és Aengus megesküdött volna rá, hogy valamiféle szégyenlősséget lát megcsillanni a lány égszínkék szemében. A szégyenlős Csenge pedig zavarba ejtően megkapó látvány volt.
– Csak félig-meddig – válaszolt gondolkodás nélkül. – Volt az a dolog Kalliopéval, de mivel ő sellő, nem egészen illettek össze azok a bizonyos testrészeink, és…
– Sellő? – kapta fel a fejét a lány. – Azok nem csak a mesékben léteznek?
Hoppá, harapott az alsó ajkába Aengus. Már nagyon régen fordult elő vele, hogy olyasmi csúszott ki a száján, aminek nem lett volna szabad, az pedig még soha, hogy egy lány miatt fecsegjen ki valamit. Legszívesebben alaposan felpofozta volna magát: hogy lehetett ilyen felelőtlen?
– Hát persze, hogy nem csak a mesében léteznek – erőltetett vigyort az arcára. – Előfordulnak erre-arra… Például Dánia partjainál. Mit gondolsz, Andersen miért írta azt a bizonyos mesét a kis hableányról?
Csenge összehúzta a szemöldökét, mint aki nem nagyon érti a fiút, majd ellépett Aengustől, és ismét helyet foglalt az asztalnál. Felkapta félbehagyott lekváros kenyerét, és egy percig csak a majszolásra koncentrált.
Aengus fellélegezhetett: szemmel láthatóan Csengét nem nagyon érdeklik a sellők.