Írta: Administrator
|
2012. október 30. kedd, 18:58 |
Az utolsó "soft" teaser. A maradék négy már durvább lesz... én figyelmeztettelek titeket.
– És engem. Engem kihagytál, nagyapa! – jelentkezett Aengus. – Mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen halfarokkal csapkodni!
– Nono, fiatalúr, ne is álmodj erről a kalandról – szólt rá szelíden, de határozottan Bres.
– Na de nélkülem...
– Több mint húsz tündér van már ott, nincs szükség még egyre, különösen, ha az az egy a Tuatha De Danann trónjának örököse – felelt a nagyapja. – Neked mindenkinél jobban kell vigyáznod magadra, Aengus.
– De nagyapa! |
|
Írta: Administrator
|
2012. október 25. csütörtök, 17:18 |
– Biztos, hogy nincs egy kiskapu? – meresztett Aengus bánatos kiskutya szemeket Óg mesterre, aki az évek során harcművészet tanárból a király első számú tanácsosává lépett elő.
– Sajnálom, fenség, de attól tartok, nincs – felelt az idős tündér –, és kérem, hagyja ezt a pillantást! Még nézni is rossz!
– Tényleg? Pedig általában beválik. De ha nem, hát nem – vonta meg a vállát Aengus, és komolyságot erőltetett arcvonásaira. – Szóval se kiskapu, se könyörgés... a megvesztegetés se jöhet szóba magánál?
– Na de, Aengus úrfi! – fortyant fel Óg mester, majd kissé nyugodtabban folytatta: – A nagyapja nem is fogalmazhatott volna világosabban, amikor azt mondta, hogy egy hónapig ön rendelkezik a birodalomban minden és mindenki felett... kivéve a hadsereget!
– Jól van, na – támasztotta az állát a tenyerébe Aengus, és durcásan a trón lépcsőit fedő puha, vörös szőnyegre bámult. – És ha vállalnám a felelősséget az akcióért? Teszem azt, mintha maga nem is tudna róla? Én vinném el a balhét, egyedül! |
Írta: Administrator
|
2012. október 21. vasárnap, 10:48 |
Az álmosságtól és a sikertelenségtől ingerülten emelt le a polcról egy jelentéktelennek látszó, a többinél is halványabb fénnyel hunyorgó kristályt, és lefújta a tetején megült vastag porréteget. Úgy látszik, Rose a könyvtárnak ebben az eldugott sarkában csak tessék-lássék takarított.
A könyv címe „Dianté naplója” volt.
Na tessék, már megint jól beválasztottam, ez valami ostoba lányos szenvelgés, sóhajtott magában a férfi, és már tette is volna vissza a kristályt a polcra, ha nem akad meg a szeme egy bekezdés bevezető mondatán. „Az én apám, Damianosz hajtotta rabszolgaságba a tündéreket”.
|
Írta: Administrator
|
2012. október 18. csütörtök, 16:26 |
– Jövök én is – lépett előre Csenge, és legnagyobb meglepetésére nővére, Iringó is mellé állt.
– Én is, én is! – Egy narancsszín szárnyú fiatal tündérfi, aki eddig odakintről volt kénytelen figyelni az eseményeket, valósággal bezuhant a házba: alighogy belépett az ajtón, megbotlott a magas küszöbben, és elterült a padlón, ahonnan szélesen vigyorogva nézett fel a többiekre.
– Ez meg kicsoda? – kérdezte Aengus.
– Béla. A kisöcsém – vágott egy fintort Csenge.
– Aha – mérte végig az ifjút Aengus. – Most már legalább értem, hogy eddig miért nem mutattad be nekem. |
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
8. oldal / 22 |